Natúrpark alakul a Szigetközben

I. Szigetközi Natúrpark konferencia és workshop

 

Az INTERREG V-A Slovakia Hungary Cross Border Cooperation Programme-ban megvalósuló SKHU/1601/4.1/121 regisztrációs számú "A Szigetköz - Zitny ostrov Natúrpark előkészítése és további összehangolt természetvédelmi kezdeményezések megvalósítása" című projekt keretében a közös magyar-szlovák határon átnyúló Szigetköz - Zitny ostrov Natúrpark/Nemzeti Park szigetközi területekre vonatkozó megalapozó szakmai háttértanulmányának előkészítésével kapcsolatos workshopra került sor 2017. november 24-én Kimlén.

 

 

A rendezvényen köszöntőt mondott Reischl Gábor, a Fertő- Hanság Nemzeti Park igazgatója, és Eller Gizella, Kimle község polgármestere.

Fersch Attila, a Fertő-Hanság Nemzeti Park pályázatkezelési osztályvezetője ismertette a NAT-NET DUNA/DUNAJ 2 programot, melynek keretében a már meglévő kapcsolatrendszerek bővítése, elmélyítése a cél a határ mindkét oldalán. Nagy örömmel emelték be a natúrparki kezdeményezést pályázatukba, melynek tematikája illeszkedik a natúrpark alapfeladataihoz, elképzeléseihez. A projektben kiemelt hangsúlyt kap a környezeti nevelés, szemléletformálás, tanár továbbképzések valósulnak meg, kezelési tervek készülnek, valamint sok más tevékenység mellett egy geocaching applikáció is elkészítésre kerül.

Pető Péter, a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnöke ismertette az egyesület létrehozásának lépéseit, az alapító tagokat, valamint a Szigetköz tájegységet. „Szigetköz a Duna ajándéka” – mondta el előadásában, melyben kiemelte, hogy a natúrpark a természet, a táj és az abban élő és alkotó ember harmóniája.

A magyarországi natúrparkok jó gyakorlatairól és együttműködéseiről tartotta meg előadását dr. Szilvácsku Zsolt, a Magyar Natúrpark Szövetség alelnöke. Előadásában az együttműködés, a közös gondolkodás fontosságára hívta fel a jelenlévő natúrparki polgármesterek, civilek, vállalkozások és magánszemélyek figyelmét.

A natúrparki cím elnyeréséhez szükséges háttértanulmány szerkezetéről és a címbirtokosságig vezető útról tartott előadást Székely Rita, a szintén Győr-Moson-Sopron megyei Pannontáj- Sokoró Natúrpark vezetője, aki röviden ismertette az általa vezetett natúrpark elmúlt 11 évét és környezeti nevelési programjaikat.

A nyitórendezvényt workshopok követik a közeljövőben, melyeknek célja az, hogy a térségi szereplők bevonásával megfogalmazásra kerüljön a Szigetköz Natúrpark legfőbb célja, és az ahhoz vezető út.

Szöveg: Székely Rita

Fotó: Talpas Balázs

Forrás: irottko.hu
  |  

Híreink

  |  

Közösség

  |  

Natúrparkjaink

  • Írottkő Natúrpark
  • Vértesi Natúrpark
  • Pannontáj-Sokoró Natúrpark
  • Cserhát Natúrpark
  • Szatmár-Beregi Natúrpark
  • Hét Patak Gyöngye Natúrpark
  • Gerecse Natúrpark
  • Körösök Völgye Natúrpark


A honlap a Magyar Natúrpark Szövetség megbízásából, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával készült.
(Projekt azonosító: NEA-UN-14-SZ-1227)