Szemétszedési Akciónap a Vértesi Natúrparkban

A Pro Vértes már hosszú évek óta szervezi meg minden évben a Vértesi Natúrpark tisztítását. Az eseményen részt vettek a csákvári alsó tagozatos kisiskolások, vadászok, erdészek és lovasok is. A szemétszedési akciónapra nem csak Csákvár, hanem több más Natúrparki település is csatlakozott, idén Gánt, Csákberény, Várgesztes és Vértessomló is részt vett az eseményen, április 6-án.

 

A „Te is tehetsz érte! – Környezeti nevelési programsorozat natúrparkjainkban” című projekt lehetőséget nyújtott idén a rendezvény széleskörűvé tételére. A programot orszgászerte a Magyar Natúrpark Szövetség közreműködésével az Agrárminisztérium támogatja.

Az akciónapon több útvonalon indultak el kollégáink kisebb csoportokkal, és gyűjtötték össze a rengeteg szemetet. Az útvonalak között szerepelt többek között a fokozottan védett Haraszt-hegyi tanösvény megtisztítása is, a Szólókő, a Báracházi-barlang környéke, a Vadászkápolna, de sor került az út szélén eldobált szemét összeszedésére is a Csákvár-Gánt és Csákvár-Vértesboglár útvonalakon is. A kisiskolások megtisztították a település nagyobb parkjait, játszótereit, és a központi részeket (buszmegálló, Vértes Múzeum).

A nap folyamán lovaskocsikkal, erdészeti terepjárókkal, valamint vállalkozók által biztosított teherautókkal szervezetten gyűjtötték a résztvevők a hulladékot.  

A sikeresen lezajlott akciónapon 400 iskolás, valamint 200 felnőtt vett részt, és összesen 10,1 tonna szemetet gyűjtöttek össze.

 

 

 

 

Forrás: irottko.hu
  |  

Híreink

  |  

Közösség

  |  

Natúrparkjaink

  • Írottkő Natúrpark
  • Vértesi Natúrpark
  • Pannontáj-Sokoró Natúrpark
  • Cserhát Natúrpark
  • Szatmár-Beregi Natúrpark
  • Hét Patak Gyöngye Natúrpark
  • Gerecse Natúrpark
  • Körösök Völgye Natúrpark


A honlap a Magyar Natúrpark Szövetség megbízásából, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával készült.
(Projekt azonosító: NEA-UN-14-SZ-1227)