Tájnapi tájséták natúrparkjainkban (2020)

A táj nemzetközi napját a 2000-ben, Firenzében elfogadott Európai Táj Egyezmény megvalósításának jegyében kezdeményezte az Európa Tanács (www.coe.int/en/web/landscape). A strasbourgi székhelyű szervezet idén a táj ágazati politikákba történő integrálását helyezte a tájnapi szakmai rendezvények középpontjába.

Natúrparkjaink több mint két évtizede tevékenykednek az élő és élhető vidéki tájak erősítése érdekében. A helyi hagyományokon alapuló, ugyanakkor a táj védelmében és a térségfejlesztésben is az innovatív megoldásokat kereső natúrparki közösségek száma évről évre örvendetesen gyarapszik. Immáron tizenhat névhasználati címmel rendelkező natúrparkunk van. A 305 natúrparki település közigazgatási területe az ország területének 9,3%-ára terjed ki.

A magyar natúrparkok az idén is tájséták meghirdetésével csatlakoznak a kontinensünk táji örökségének megőrzését és fenntartható hasznosítását elősegíteni hivatott kezdeményezéshez. Az idei évben a IV. Országos Natúrparki Vetélkedő döntőjének díjkiosztója is e terepi programokhoz kapcsolódóan valósul meg.

A tájnapi tájséták szervezésében a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat – a Natúrparki szakmai koordinációs hálózat tagjaként – szakmai együttműködő partnerként vesz részt.

A magyarországi natúrparkok az alábbi helyszíneken szerveznek tájsétákat:

Natúrpark neve Időpont Helyszín További információ
Vértesi Natúrpark 2020.10.17. Gánt https://www.facebook.com/events/424813188503641/
Írottkő Natúrpark 2020.10.24. Kőszeg-Kálvária hegy https://www.facebook.com/naturpark.irottko
Körösök Völgye Natúrpark ‘2020.10.24. Békéscsaba https://tinyurl.com/y2z8oeqc
Pannontáj- Sokoró Natúrpark ‘2020.10.17. Sokorópátka https://www.facebook.com/events/1178021992556617
Szigetköz Natúrpark 2020.10.22. Dunasziget www.szms.hu