Új natúrparkot ünnepeltek az Őrjegben

2020. október 13-án rendezték meg az április 1-jén, hazánk 16-dik natúrparkjaként megalakult Őrjeg és szőlőhegyei Natúrpark hivatalos nyitóünnepségét. A járványügyi veszélyhelyzet nemcsak az ünnepi esemény közel fél éves csúszását okozta, hanem ez alkalommal is szűk meghívotti kör részvételével számoltak a helyi szervezők.

Az ünnepi eseményre a natúrpark egyik emblematikus helyszínén, a hajósi barokk kastélyban került sor. A napjainkban kiállítóhelyként működő, egykori érseki vadászkastélyban rendezvény előtt szabadon megtekinthető volt egy vadászati és természetvédelmi kiállítás. Az aulában helyi kistermelők termékeit kóstolhatták meg a résztvevők, köztük a méltán népszerű bioborokat vagy olyan különlegességeket, mint a homokmégyi pirospaprikával töltött piskótatekercset.

A rendezvényt Estók Mihályné Szalczer Erzsébet, Hajós város polgármestere nyitotta meg, majd ünnepi köszöntő beszédek következtek. Bányai Gábor és Font Sándor országgyűlési képviselők után a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. képviseletében Füredi Kornél ügyvezető helyettes is beszédet mondott. Kiemelte a natúrparki szakmai koordinációs hálózat és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat országos léptékű segítő szerepét, amelyre az újonnan létrejött őrjegi natúrpark is számíthat. Pető Péter, a Magyar Natúrpark Szövetség képviseletében szintén az országos szintű hálózati összefogás jelentőségét emelte ki. Ezt követően Agócs-Paluska Éva elnök és Szalczer Bálint Gergely alelnök mutatta be a résztvevőknek a natúrpark munkaszervezeti feladatait ellátó egyesület eddigi és tervezett tevékenységét. A hivatalos program zárásaként a tagtelepülések polgármesterei vehették át a natúrparki település címet az egyesület vezetőitől. Az ünnepség jó hangulatú vacsorával fejeződött be, amelyen a térségre jellemző sváb ételeket kóstolhattak meg a résztvevők.

További eredményes munkát kívánunk hazánk 16-dik natúrparkja, az Őrjeg és szőlőhegyei Natúrpark helyi közösségeinek! Bízunk benne, hogy az őrjegi táj természeti és kulturális örökségét sikerül hosszú távon fenntartható, a helyi közösségek megélhetését is segítő módon, „használva megőrizni”.

További információ a natúrparkról: www.orjeginap.hu

Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Forrás: irottko.hu
  |  

Híreink

  |  

Közösség

  |  

Natúrparkjaink

  • Írottkő Natúrpark
  • Vértesi Natúrpark
  • Pannontáj-Sokoró Natúrpark
  • Cserhát Natúrpark
  • Szatmár-Beregi Natúrpark
  • Hét Patak Gyöngye Natúrpark
  • Gerecse Natúrpark
  • Körösök Völgye Natúrpark


A honlap a Magyar Natúrpark Szövetség megbízásából, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával készült.
(Projekt azonosító: NEA-UN-14-SZ-1227)

Pannontáj-Sokoró Natúrpark
Európai Szociális Alap